romantikusság

 

Sweet November

http://www.youtube.com/watch?v=ag3FrpGx6UU&feature=related

Romeo and Juliet

http://www.youtube.com/watch?v=NeHtXtiWkxg&feature=related

Titanic

http://www.youtube.com/watch?v=ShH9O1z7bCw&feature=related

Frankie and Johnny

http://www.youtube.com/watch?v=RkMNkLYZcp4

Shall we dance

http://www.youtube.com/watch?v=m7EI4kBr7BY&feature=related

Closer

http://www.youtube.com/watch?v=DOi8jpmWaNQ&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=0KaxoRXmdSY&feature=related

 

Thomas L. Friedman: És mégis lapos a Föld

„… a képzelőerő is a szükség terméke; amikor a környezet egyszerűen nem teszi lehetővé, hogy az ember ábrándozzon vagy radikális fantazmagóriákat ápolgasson, akkor nem is fog. Nézzük csak meg, hol folyik ma a legkreatívabb innovációs munka az arab-muszlim világban. Olyan országokban ahol nincs vagy kevés az olaj. Bahrein volt az első Perzsa-öböl menti állam, amely kifogyott az olajból. Ma Bahrein az első Perzsa-öböl menti állam, ahol átfogó munkaerőreformot hajtanak végre, fejlesztik a munkavállalók tudását, képességeit; az első Perzsa-öböl menti állam, ami szabadkereskedelmi egyezményt írt alá az Egyesült Államokkal; és az első ahol szabad és tisztességes választást tartottak, ahol a nőknek szavazati joguk volt és jelöltként is indulhattak a választáson. És ugyanebben a régióban mely országok fejlődése torpant meg, hol nyomják el a reformokat? Szaúd-Arábiában és Iránban, ahol az ország vezetése dúskál az olajból szerzett pénzben

 

… Az újítás legnagyobb ösztönzője a szükség… Az emberek nem akkor változtatnak, amikor azt mondják nekik, hogy ideje lenne. Akkor változtatnak amikor már muszáj. .. Az emberek nem változtatnak, ha azt mondjuk nekik, van jobb lehetőség. Akkor változtatnak, amikor rájönnek, hogy nincs más lehetőség.

 

..Meg  kell tapasztalnunk a válságot ahhoz, hogy elfogadjuk a reformok szükségességét.”

 

 

 

Thomas L. Friedman: És mégis lapos a Föld

:)

http://m.blog.hu/ad/addict/image/nonprofit/wwflungs.jpg

 

 

Megfelelés

A megfelelési kényszer megszüntetése: LÉGY ÖNMAGAD!

 

Napjainkban egyre gyakoribb, hogy az emberek mások elvárásai szerint próbálják élni az életüket, miközben saját személyiségük teljes mértékben rejtve marad.

Nem mutatjuk ki az érzéseinket, elkerüljük a konfliktusokat, saját szükségleteinket semmibe vesszük, elmenekülünk a felelősségvállalás elől.

Sajnos már a gyermekeknél is érezhető, hogy nem saját indíttatásból, hanem kívülről érkező presszúra hatására cselekednek.

 

Az érzések elfojtása

Mivel nem nézünk szembe az elrejtett érzelmeinkkel, nem adjuk meg az esélyt magunknak a hiány felfedésére s a lehetőséget a változtatásra.

Ha nem szentelünk figyelmet benső életünknek, előbb-utóbb elveszítjük lelkesedésünket, energiánk egyre csak fogy. Az állandó küzdelem, hogy a külvilág felé mást mutassunk, benső stresszhelyzetet okoz, és akár testi tüneteket is generálhat. Az állandó feszültség miatt egye kevésbé vagyunk jelen az életünkben, a csökkent energia miatt képtelenek vagyunk felismerni és megélni életünk örömteli pillanatait.

Néhány tünet, mely jelzi, hogy többletstressz állapotában vagyunk: túlzott izzadás, kedvetlenség, emésztési zavarok, lehangoltság, alvászavar.

 

Mi lehet az ok?

Oldások során a kitesztelt okok között leggyakoribb a szülők elvárásainak való megfelelési kényszer. Amennyiben a szülők házassága tele volt konfliktussal, a gyermek igyekszik minél láthatatlanabbul viselkedni a családban, nehogy ő legyen az oka egy kirobbanó veszekedésnek.  

Később e minta szerint cselekszik az iskolában, majd a munkahelyen, párkapcsolatokban. Ő lesz az, aki nem képes nemet mondani, saját határait nem ismeri fel, egyre többet vállal magára, hogy bizonyítani tudja erejét, rátermettségét, tudását – nőként férfiszerepekben él. Elutasítja magát, nem képes az örömre, mert csak a felé irányuló szigorúságot tapasztalta eddig.

Sok ember nem kapott elegendő szeretet gyermekkorában, sérült az önbizalmuk és gyakran büntetik magukat.

 

Hogyan változtassunk?

Naponta pár percet adjunk magunknak és próbáljunk relaxálni! Miközben gondolataink lecsendesednek, átgondoljuk az aznapi eseményeket, lehet, hogy megértjük az összefüggéseket, hirtelen eszünkbe jutnak a megoldások. Ellazult állapotban a saját életünk is ragyogóbb fényben mutatkozik előttünk. Figyeld az érzéseidet pihenés közben!

Tudatosítsd magadban, hogy a felnőtt lét ajándéka a választás lehetősége. Választhatsz egy boldogabb életet! Ehhez azonban el kell engedned a múltat, a rögzült viselkedésmintákat, az önmagaddal szembeni negatív érzéseidet.

 

Szeresd önmagad!

Fókuszálj az erősségeidre! Számos pozitív külső és belső tulajdonsággal rendelkezel, amit eddig nem vettél észre, mert a hiányosságaidat felnagyítottad.

Fogadd el a külsődet is, hiszen így vagy egyedi!

Tartozol magadnak azzal, hogy a mai naptól a sikert választod.

Felnőtt vagy: saját érzésekkel, saját gondolatokkal, saját életfeladattal. Keresd meg, a valódi örömforrásokat, keresd olyan emberek társaságát, akikkel felszabadult, őszinte lehetsz. Átalakulhat a baráti köröd, új embereket találsz majd érdekesnek és már aktív tagja leszel a társaságnak.

Vedd sorra meg nem valósított vágyaidat és próbáld megtalálni saját utadat!

 

Harmónia, magabiztosság, elégedettség, benső béke, kiegyensúlyozottság jelzi majd, hogy sikerült VISSZATALÁLNOD ÖNMAGADHOZ!

Szokás

“Ha bizonyos módon cselekszel, szokást formálsz. Ha szokást formálsz, ezzel jellemet teremtesz. Ha jellemet teremtesz, ezzel meghatározod a sorsodat."

nőiesség

"légy vonzó - de ne dobd oda magad; légy erős - de ne mutasd ki erődet; válj asszonnyá - de maradj gyermeteg"

 

"A nőiesség művészete nem arról szól, hogy felveszel új dolgokat, amitől még inkább nő lehetsz, hanem megéld, hogy le kell tenned valamit ahhoz, hogy nő maradj minden helyzetben."
Debreczeni Eszter, HR manager, Microsoft 

 

Nőnek lenni (http://not.szeretni.hu/)

Bevallom őszintén: sokáig fogalmam sem volt arról, hogy mit jelent nőnek lenni. Sokkal inkább voltam mások elvárásainak és félelmeinek páncéljában élő kislány.
Figyelem a nőket. Testtartásukat, arckifejezésüket, öltözködésüket. Gondolataimat egyetlen szó uralja, amikor a nők többségét látom: rejtőzködés . Egy szemüveg, egy cekker, egy szürke jelentéktelen pulóver vagy éppen a ráncaik mögé. Ha valaha is kiderült volna, mi rejtőzik a védőeszközök mögött, akkor bizonyosan egyikük sem nézne fájdalmakkal és feszültségekkel teli szemmel a semmibe. A nők, csakúgy, mint a férfiak szabadságra születtek. Múltbeli tapasztalataink és beidegződéseink alapján azt szoktuk meg, hogy a férfiak vannak felelősségteljes beosztásban, vállalnak külföldi kiküldetéseket, ők fedezik fel a világ ismeretlen zugait vagy mennek a háborúba.
A nőknek más a feladatuk. A vágy azonban bennük is él, hogy elmenjenek az önmaguk felfedezéséről szóló háborúba. A nők a szépség, a kreativitás eszményképei, az öröm, a lelki erő szimbólumai. A nőknek szinte kötelességük, hogy szépek legyenek. Vajon mi akadályozhatja meg őket abban, hogy felvállalják szépségüket? Milyen ősi félelmek irányítják őket, amikor elrejtik legdrágább kincsüket, a szépségüket? Láttam már nőket összefogott hajjal, mert tudták, hogyha leengedik hosszú hajukat, az feltűnést kelthet, ami bizonytalanságot, félelmet szül. Azt a félelmet, amit a szexualitás vagy a függetlenség, az önmegvalósítás hatalma/ereje jelenthet.
Napjainkban egyre népszerűbb kérdés: "Mi lesz a nők szerepe az elkövetkezendő évtizedekben?" Új utak várnak ránk, ebben bizonyos vagyok. Talán ma még kétségekkel és akadályokkal teli ez az út, de csak rajtunk múlik, hogyan tekintünk rá: kihívásként vagy teherként. Hiszem és vallom, hogy a nőknek kulcsfontosságú szerepe van a szeretet tanításában, abban, hogy a Föld lakhatóbb hely legyen.
A kihívás az egyensúly megteremtésében rejlik: hogyan lehet valaki családanya, gyengéd szerető és az önmegvalósítás útját járó nő? A kérdésre a választ nem kapjuk meg könnyen és gyorsan, de hiszem, hogy kitartó munkával megvalósíthatunk egy újfajta női eszményt. A harcos nő eszményét. Az ősi női energia a rendelkezésünkre áll hozzá, vegyük fel vele újra a kapcsolatot. Fogadjuk be testünkbe, lelkünkbe. Üdvözöljük.

Ősi női energia

Mi jut eszébe akkor, amikor a címben említett kifejezést olvassa? Létezik egyáltalán "az ősi női energia"? Miért beszélek egy ősi, megfoghatatlan energiáról a modern technológia világában? Szükség van rá? Van értelme? Úgy gondolom - igen.
A nők nem boldogok, vagy csak nagyon kevesen azok. Az ősi energia minden nő sajátja. Manapság sajnos kevesen vagyunk ennek tudatában. A többség küzd azzal, hogyan legyen feleség, anya, kenyérkereső, önmegvalósító tökéletes egész. Talán lehetetlenre vállalkoztak azok, akik a magas társadalmi elvárások által létrehozott csapdába beleestek. Az elmúlt évszázadokban könnyebb volt a helyzet, hiszen mindenkinek letisztult szerepei voltak a család intézményében.
Az angol Viktória királynő vagy a Habsburg Mária Terézia előhírnökei voltak a 21. századi női mintának. Kiválóan teljesítették, amit feladatuknak választottak. Anyák, feleségek és "dolgozó nők" voltak egy személyben.
A természettől való eltávolodás, a fogyasztói társadalom elvárásai, a rohanás, a környezetszennyezés, a pénzkeresés a nőkre eddig ismeretlen terheket ró. Ez a teher azért is olyan nyomasztó, mert az eredendő női energia nem erre lett teremtve. Vajon miért nem Föld Apának hívják a Földet, valahányszor annak megmentéséről, oltalmazásáról van szó? Az Anya, a Nő, a befogadás, a szépség, a tökéletesség, az érintetlenség, a gyengédség, a szeretet, az ápolás szimbóluma. Ez nincs összhangban a fent említett terhekkel, melyek a nőkre hárulnak.
Írásommal nem titkolt szándékom, hogy érzékeltessem, mennyire eltávolodtunk önmagunktól, attól, amiről a nőiesség szól, attól, ami valódi feladatunk.

Szabadság

Mindannyian szabadok akarunk lenni. Vajon miért akarunk azok lenni és miért küzdünk valamiért, ami minden pillanatban rendelkezésünkre áll? Igen, az élet minden pillanatában szabadok vagyunk! Nem a főnököd, a kormány, a párod, vagy a pénz hiánya korlátoz a szabadságban, hanem te saját magadat. Felmerül hát a kérdés: "Mi a valódi szabadság?"
Íme néhány ötlet. Vajon melyikkel értesz egyet? Melyiket érzed magadénak?

A szabadság az, ha...
- önmagam merek lenni, akkor is, ha mindenki más elítél emiatt;
- úgy élem az életem, ahogy nekem jól esik, akkor is, ha ezt mások értetlenül fogadják;
- elengedem a tökéletesség illúzióját, ezzel szabadítva fel magam az állandó megfelelési kényszer terhétől;
- megvalósítom álmaimat, még akkor is, ha látszólag bolondságot követek el;
- minden pillanatban tudom, hogy az életemet bármikor megváltoztathatom;
- bízom, akkor szabad vagyok;
- engedélyt adok magamnak arra, hogy döntéseket hozzak;
- tudatában vagyok annak, hogy érzéseimet megválogathatom;
- gyakorolom a tudatosságot;
- képes vagyok kockáztatni, hiszen tudom, hogy mindig a lehető legjobb történik velem;
- ha képes vagyok minden helyzetben kiállni magamért.

Néhány javaslat, mely esélyt adhat a valódi szabadság megélésére:

Szabadítsd fel magad a düh fogságából!
Szabadítsd fel magad a lejárt hitrendszerek fogságából!
Szabadítsd fel magad a makacsság fogságából!
Szabadítsd fel magad a pénz adta biztonság illúziójának fogságából!
Szabadítsd fel magad a párkapcsolat adta biztonság illúziójának fogságából!
Szabadítsd fel magad az általad önmagadról kialakított, megmásíthatatlan kép fogságából!
Szabadítsd fel magad a megfelelési kényszer fogságából!
Szabadítsd fel magad a démonjaiddal való szembenézés halogatásának fogságából!
Szabadítsd fel magad az elismerésre való vágy fogságából!
Szabadítsd fel magad mások ítéletének fogságából!
Szabadítsd fel magad a halál félelmének fogságából!
Szabadítsd fel magad a múlthoz való ragaszkodás fogságából!
Szabadítsd fel magad a bűntudat fogságából!
Szabadítsd fel magad az irigység fogságából!

Változás

"Légy Te a Változás, amit látni szeretnél." - mondta Mahatma Gandhi. Mit jelent a változás az illúziók világában? Folyton változunk és mégis ugyanolyanok maradunk. A fogantatásunk és a születésünk pillanatában kapott energia jellegében nem változik. Akkor mégis mi az, ami változik? A viszonyunk. Az élethez, a helyzetekhez. Ha valamit elfogadunk, azt nem akarjuk megváltoztatni, azzal megbarátkoztunk, egyszeriben megszűnik fájni, megszűnik problémának lenni. Mi az, ami nem változik? Az élethelyzetek, melyeket fejlődési csomagként kapunk, ugyanazok. Mindig én döntöm el, hogy egy élethelyzetre hogyan reagálok. Mondhatom azt: "Nem lehetek ilyen szerencsétlen, ez egy sorscsapás, már megint itt van." Ha ezt teszed, rendben van. Vállald a következményeit. Mondhatod ezt is: "Aha, már megint itt van ez a szorító érzés a gyomromban, vajon mit üzen nekem? Hogyan oldjam meg? Hiszen, ameddig nem oldom meg, úgyis mindig visszatér és már nagyon elegem van belőle. Inkább megoldom."
Nem változunk, csak megszabadulunk az úton ránk pakolt terheinktől. Megszabadulunk gyermekkori beidegződéseinktől. Felnyílik a szemünk, és meglátjuk a dolgok és az összefüggések között a valódi célt. Hogy ez mi? A megtisztulás. Megszabadulás a haragtól, a gyűlölettől, a kritikától, a frusztrációtól, a félelmektől, az önzőségtől, a projekciótól és még sorolhatnám. A változás egyfajta tudatmódosulás. A fizikai szemünkön túl, képesek leszünk látni a harmadik szemünkkel.
Talán feltesszük magunknak a kérdést: "Én változtam, vagy a viszonyom változott ugyanahhoz a dologhoz?" Az élet olyan, mint egy ajándékcsomag. Az ajándék különböző csomagolásban érkezik, de bizonyosan mindenkinek feladatokkal teletömött. Vannak olyan feladatok, melyek megoldása egy életre szól, és ahogy haladunk az úton, bizonyosan visszatérnek hol enyhébb, hol erősebb formában. Egy életen át sakkozhatunk azon, hogy melyik a jó megoldás. Gondolkodhatunk, elemezhetjük. A jó megoldás kulcsa abban rejlik, ha éljük az életünket és elébe megyünk annak, ami ránk vár. Ami ellen tiltakozunk, abban van a változás. Ami kényelmetlen, ott a próbatétel. A próbatétel bármelyik pillanatban elénk jöhet. Ha elkerüljük, elénk ugrik és akadályoz minket, ha kezet fogunk vele és társunkká fogadjuk, akkor felszabadít. Ha elfogadjuk és tanítómesterként tekintünk rá, könnyebbé válik életünk. Természetesen harcolhatunk is ellene. Van értelme?

Erő

Elvállaltam, hogy készítek egy írást az Erőről . Az élet iróniája, hogy éppen akkor történik ez, amikor egy rövid ideig tartó lázból lábalok ki. A kezeimet alig bírom mozgatni, nem is beszélve a lábaimról. Úgy érzem, hogy furcsa, eddig nem tapasztalt izomfájdalommal akadályozza meg egy nálam magasabb erő, hogy oda, és akkor menjek, amikor akarok. Kétségtelen: elérkezett a lelassulás időszaka életemben, csak remélhetem, hogy elég bátor leszek meghallani üzenetét. Bizonyos vagyok abban, hogy a mindenütt jelen lévő erő jobban tudja nálam, mi a jó nekem.
Fizikai erőm ugyan elhagyott egy időre, de írni és gondolkodni még képes vagyok. Erő ez az erőtlenségben. Gyengeségem arra késztet, hogy tanáromat hívjam segítségül a cikk megírásához. Őt kérdezem arról, neki mi ad erőt, világszerte végzett gyógyító munkájához. Elgondolkodtató és szívemhez szóló válaszokat hallok, melyeket szeretnék veled is megosztani:
"Az ad nekem erőt a mindennapokban - mondja -, hogy az élet valódi értelmére és céljára, a szeretetre fókuszálok. Erőt ad az is, ha látom munkám eredményét. A szenvedély és az elköteleződés pedig segít, hogy álmaim és az élet fejlődésének részese lehessek. Tisztelem az életet. A létezés csodája teljesen betölt: boldog vagyok, hogy érezhetek és tapasztalhatok. Az erőnket használni, erősnek lenni, számomra azt jelenti, hogy befogadjuk és birtokoljuk azt, ami születésünktől fogva a miénk. Az erőt úgy tarthatod fenn, ha nem ragaszkodsz birtoklásához és az élet áramlásával haladsz."
Arra a kérdésemre, hogy honnan meríti a szenvedélyt és az elköteleződést a tanításhoz, egyszerű válasz érkezik: "A szívvel való állandó kapcsolatomból, hiszen ott az életöröm és a fejlődés helye."
Hatására fellelkesedem és rádöbbenek, hogy rengeteg dolog zajlik körülöttem, ami nekem is erőt adhat.
Szegedi szervezőm nemrégiben frissítette fel a weboldalt, melyen többek között a tréningjeimet népszerűsíti. Fellépek az oldalra, hogy átnézzem, kijavítsam az esetleges stilisztikai, helyesírási hibákat, bővítsem vagy szűkítsem, hozzáadjak vagy elvegyek belőle. Ehelyett megakad a szemem "A tréningeken résztvevők mondták" címszón. Rákattintok. Izgulok, hogy mit fogok olvasni. Felkészülök arra, melynek elviselése talán a kritikánál is több erőt igényel: az elismerésre. Azok az emberek nyilatkoznak a csoportomról, akik két napra kezembe adták életük irányítását. Az idézetek hatására könnyezni kezdek. Felerősödik a szívverésem. Ezekért a mondatokért érdemes dolgozni. Ez ad nekem erőt.
Erőt ad az is, amikor újra találkozom régebbi csoportjaim résztvevőivel. Csodát látok: a két félelmekkel, szenvedéssel teli, kislányos attitűddel rendelkező ember helyett, erejüke t okosan használó, tudatos nők ülnek velem szemben. Ez ad nekem erőt. Érdemes volt hát dolgozni velük, mert hallottak, értettek és figyeltek rám. Fejlődtek. Elfogadtak taní tójuknak, mentoruknak. Ez ad nekem erőt. Mi más is adhatna, mialatt a hétköznapok harcát vívom? Amikor elkeseredett, félelmekkel teli embereket látok az utcán magam körül? Amik or egyre gyakrabban felteszem a kérdést, hogy jó helyen vagyok-e? Amikor nem sok mindent találok környezetemben, ami lelkemet és hitemet táplálja. És akkor jönnek ők, akik bebizonyítják, hogy érdemes kapcsolatba lépni az Erővel. Ez ad nekem erőt.

 

 

 

Elengedés

Az elengedés olyan, mint amikor az alma leesik a fáról. „Elengedődik”. Így természetes ez. A fa nem mondja az almának, hogy elengedlek, s az alma sem küzd a leválásért, hogy esélye legyen a benne lévő magnak majd fává lennie. Egyszerűen megérik. A mindennapjainkban gyakran hiányzik ez a természetesség. Amikor „felnőttem” én is elvártam édesanyámtól, hogy ne szóljon bele a dolgaimba. Ha megtette forrt bennem a méreg. Még most 40 évesen is időnként azt hallom tőle: „kisfiam, vegyél fel egy pulóvert, mert megfázol!” A felszabadultságot – ami megengedi neki is, hogy olyan legyen amilyen –, ilyenkor érzem a legerősebben: minden feszültség nélkül kimegyek a friss levegőre, hogy megérezzem milyen az időjárás. Ha fázom, akkor felveszek egy pulcsit, ha nem, akkor anélkül megyek el. Ez az elengedettség-érzet egyre jobban kiterjed az élet minden területére. A munkára, a pihenésre, a családra, s az egyedüllétre. Legalapvetőbben a gondolatokra, s azok nyomán egyre inkább a testemre is. Most azért vagyok itt, hogy megosszam veled ennek az útnak a tapasztalatait.

Ha az embert valami, vagy valaki elengedésének gondolata foglalkoztatja, ami számára jelentős változást, változtatást jelentene, akkor azt vélheti, hogy annak a jövőben kellene megtörténnie. De ha egy pillanatra elfordítaná tekintetét a jövőtől, akkor mit érzékelhetne most, a jelenben? Mi az, ami már most benne van, ami az elengedést megelőzi? Az elengedés képzete csak akkor merülhet fel valakiben, ha őt jelenleg a valamihez-valakihez való ragaszkodás tölti be. A bármihez-bárkihez való erős ragaszkodás egy idő után nagy szenvedést tud okozni, de az elengedés utáni önmaga állapotát talán még elfogadhatatlanabbnak képzelheti el: ez maga lenne a kilátástalanság, a teljes megfosztottság! Nem, ez lehetetlen, hogy így legyen! Így aztán görcsösen akar egyszerre kétfélét: megtartani és elengedni. Amikor már nagyon fáj a ragaszkodás, akkor el akarja engedni annak tárgyát, s amikor nekiindulna, hogy nélküle éljen, hirtelen páni félelem fogja el, s szalad vissza ahhoz. Egy jellemző azonban közös mindkét alkalommal: nem azt akarja, ami van, nem azt fogadja el, ami éppen már adott. Ha éppen ragaszkodás van benne, akkor azt nem tartja jónak, mindenképpen el akarná engedni, ha pedig az elengedés vágya tölti be, akkor hirtelen megnő a ragaszkodás benne. Egész évben a nyaralást várja, s már inkább ott is lenne, mint odahaza, amikor pedig ott van, akkor állandóan hazagondol. Csoda-e, hogy görcsösnek éli meg az életét? Természetes, ha belül valami görcsös, valami nem jó, akkor változtatni akar rajta. Vannak olyanok, akiknél ez megmarad az álmok, remények szintjén, esetleg a gyerekeiket, vagy másokat ösztönöznek arra, amit nekik lehetne megtenniük. Begubódznak lakásuk, családjuk, s végső soron saját „GOND”-olataik börtönébe, s a bennük lévő félelem miatt szinte bénultan élik meg a még hátralevő éveiket. Mások a bennük levő görcsösség, az elutasítás, a „nem jó” érzete miatt szüntelenül változtatni akarnak. Ki az, aki nem akarja megváltoztatni szülőjét, párját, gyermekét, testvérét, munkatársát, szomszédját, lakókörnyezetét, a politikát, az országot, a vallást, az aktuális élethelyzetét, saját viselkedését, testét, egyszóval mindent? A változtatás menetét szorgalmazó megannyi segítő is munkálkodik azon, hogy jobb legyen az egyes ember, s  a világ: tanárok, orvosok, művészek, tudósok, környezetvédők, pszichiáterek, pszichológusok, papok, lelkészek, szerzetesek, apácák, guruk, szociális munkások, különféle terapeuták, békeharcosok, önkéntes segítők tömegei. Ők mind-mind azon akarnak már réges-régen változtatni, hogy ne maradjon a világ, s az egyes ember olyan, mint amilyen. Kulcsszavuk a változtatás, mely abból az elképzelésből származik, hogy tudják, hogy mi lenne a jó végeredmény az adott egyénnek és a világnak. Az orvos figyelmezteti a betegét: „csak, akkor lesz egészséges, ha …!”, a tanár felszólítja a tanulót: tanulj többet, ha…!, a pap hirdeti a hivőnek: légy olyan, mint Jézus, ha …!, a szülő 100-szor megmondja a gyermekének, hogy …, s így lehetne ezt tovább sorolni. Ha ennyi segítő szándékot együtt látunk, akkor azt gondolhatnánk, hogy mi már biztosan a paradicsomban élünk. Igen ám, de ezt a paradicsomot egyre többen pokolként élik meg.

Hosszú évek változtatni akarásának szenvedésében fedeztem fel magam is azt, hogy a külső változtatás önmagában mindig egy olyan helyzethez, állapothoz vezetett el, amit megint meg kellett változtatni, mivel ismét elégtelennek, rossznak találtam az eredményt. Amikor jobban szemügyre vettem, hogy mit is jelent a változtatás állandó igénye számomra, akkor azt a rejtett elképzelésemet láttam meg, hogy lesz egy olyan jövő, ami jobb, mint a jelen. Ezzel pedig rossznak minősítettem, elutasítottam a jelent, azt, ami már van, a létezőt. Tehát ami jó, az mindig máskor és máshol, nem pedig itt és most található. Az ellenállásból, a tagadásból persze görcsösség, az elégtelenség érzete keletkezett bennem, s én mégis azt reméltem, hogy a felszabadultság, az elengedettség állapotát elérhetem az elutasításon, a NEMeimen keresztül. Később azt is észrevettem, hogy a nem elfogadásom, ami más emberekre, élethelyzetekre, veszteségekre, egyes viselkedésemre, vagy testi kinézetemre irányult, valahonnan mélyről tör elő, a hiánynak abból a fájdalmas feszültségből, melyet saját magam elégtelenségének állandó érzete tett egyre nagyobbá. Rádöbbentem, hogy nem tudom elfogadni magamat úgy, s olyannak ahogy, amilyen éppen vagyok. Ha megváltozok, akkor majd igen. A sok változás tapasztalata pedig tudatosította bennem azt, hogy hiába változtatok odakinn, sosem leszek olyan, aki már jó, már elég önmagának odabenn. Állandó „ELÉG”-edetlenség jellemzett. A változtatni akarás a problémát, mely belül volt, kívülre tette, s ott akarta megoldani. Számtalan gondom meg is oldódott. Sokat, mint gyermekkorom gyűlölt kabátját egyszerűen kinőttem. A GOND viszont maradt. Nem is csoda. Hisz GONDolataim mögött ott rejtőzött állandóan az elégtelenség érzete.

Sokan kínálják fel orvosságként a népszerű pozitív gondolkodás valamely formáját, mint a negativitásból kivezető utat. De hát ez végső soron ismét önbecsapás, hisz csupán a már meglévő negatívra húzom rá a pozitív leplet. Ez persze nem azt jelenti, hogy ez eleve rossz, csak azt, hogy valódi felszabadulást nem adhat. Nincs sok különbség az állandóan lógó orral járók, s a szüntelenül áradozó emberek között. Mindkettő félreismeri magát. Elégtelennek, kevésnek tartják önmagukat, ami csakis a rezignáltsághoz, vagy az állandó önmagát, s másokat változtatni akaráshoz vezet. Mi hát a kiút ebből? Első lépésben annak a felfedezése, ahogy az ellenállásomhoz, a NEMjeimhez ragaszkodom, s közben folyton azt remélem, hogy az életemben, a jövőben békesség, felszabadultság, s öröm köszönt majd be. Az Elengedés Háza abból a felszabadult örömből jött létre, amit először akkor tapasztaltam meg, amikor önmagam éppen aktuális Gondjaival elfogadtak úgy, ahogy vagyok. Akkor mertem mélyebben magamba nézni, s akkor fedeztem fel önmagamban állandóan dübörgő gondolataimat, ahogyan azok újra és újra elítéltek engem, s megítéltek másokat. Elfogadva lenni, azt is jelenti esélyt kapni a látásra, annak felismerésére, ahogy a szenvedésemet állandóan meghosszabbítom. Elfogadva lenni segít abban, hogy magam is elfogadjak. Először apróságokat. Már a legkisebb elfogadásnál is békesség árad szét az ember bensőjében. A békesség pedig még nagyobb beLÁTÁSra juttat el. Így lehetséges lesz az életre – ami mindig most, a jelenben van, ahol egyedül lehetséges a békesség, az öröm és a szeretet –, igent mondani. Az elfogadás belülről megnyit, s elengedetté tesz. Hirtelen megszakad az állandó gondolati harc. Az elengedettségben pedig az elengedés már megtörtént. Aki egyre inkább így él, annak mindennapjaiban a szabadság, az elengedettség–felengedettség állapota egyre jobban gyökeret ver. Ennek folytán egyre inkább eltűnik a jövő, s a múlt gondolati megteremtéséhez való kényszeres ragaszkodás. Ez olyan, mint folyamatosan szerelmesnek lenni. Kit érdekel a tegnap még oly fontos tanulás, ha az ember szerelmes. Hogy korábban ezért sokat megdicsértek? Hogy nem kapok majd jó jegyet? Mindez, tehát a múlt és a jövő JELENtéktelenné válik annak számára, aki éppen kedvese szemébe néz. Aki a Jelen, az Élet szerelmese, annak semmi szüksége múltra, s jövőre. Szabad. Még önmaga régi gondolkodásától, a gondjaitól is, melyek által lett azzá, akivé. A jó hírünk az, hogy az ember szabad lehet régi önmagától, egész múltjától, s attól a jövőtől, amit e múlt nyomán állandóan megteremt a fejében.

Miért van szükség ehhez az Elengedés Házára? Igazából csak azért fontos, mert amíg valaki nem tapasztalja meg azt, hogy elég úgy, ahogy van, s nem ismeri fel a gyakorlatban, hogy egyedül önmaga tartja fenn állandó véleményeivel, minősítéseivel, ítéleteivel saját szenvedését, addig mintegy hipnotizáltan, robot üzemmódban éli mindennapjait. Az Elengedés Háza olyan tapasztalati teret kínál az ember számára, melyben a megnyílás lehetségessé válik. Elengedettséget, felszabadulást élhet meg itt, ha az elfogadottság ereje által nem menekül el félelmeitől, fájdalmaitól. Mindez ebben az ítéletmentes, természetes közegben megtörténhet, mely teljes mértékben az emberért van. Itt fel lehet fedezni azt is, hogy ezen az úton nem csak az aktuális GONDtól, hanem attól a GONDolkodásmódtól is szabaddá lehet válni, ami folyamatosan GONDdá teszi az életet. Ha az ember az almafa, akkor, mivel itt nem kell görcsösen az almára koncentrálnia, észrevétlenül eltűnhet belőle a ragaszkodás, megtörténhet az elengedés, megpihenhet, s szinte észrevétlenül virágba borulhat.

 

Ismétlés

Ismétlés, ismétlés…
Bár a szó lelki tartalma gyakran az unalmat idézi, az ismétlés a természet egyik mágikus eszköze. Az ismétlés helyett jobb megfogalmazás a visszatérés, mert rákényszerülünk, hogy többször is visszatérjünk ugyanazokhoz a lépésekhez, amíg kellőképpen el nem sajátítjuk őket.
A kitartás
A kitartás az ismétlésekből táplálkozik.
Olyan, mint egy örökké és lankadatlanul járó motor, amely lehetővé teszi, hogy újra és újra visszatérjünk ugyanazokhoz a dolgokhoz, miközben ragaszkodunk hozzá, hogy egyre jobb minőséget érjünk el.
A kitartás tudatos hajtóerő. Nem a gépies ismétlés eredménye, hanem olyan mozgatóerő, amit saját döntésünk, saját akaratunk indított el.
A kitartás állhatatos, de nem elvakult, mivel elsajátítja a látható természet egyik alaptörvényét – a ciklikusságot. Fel kell ismernünk ezt a törvényszerűséget és elszántan alkalmazni az életünkben, helyesbítve tetteinket, amikor szükség van rá. Állhatatosnak lenni azt jelenti, hogy ráébredünk a fejlődés létrájának titkára, amelynek fokai egyforma magasak ugyan, de mindegyikük egyre magasabb szintet jelent.
Akkor válunk kitartóvá, ha megtanulunk úgy ismételni, hogy közben nem esünk a gépiesség hibájába.
Az állandóság
Az állandóság az elme kitartása, avagy kitartás az elme szintjén. Ez tehát egy tudatállapot, amely abban segít, hogy szilárdak maradjunk mindabban, ami ismétlést igényel, amit nem lehet elvégezni egy nap alatt.
Az állandóság a türelem, amely úgy tud várni, hogy nem felejt és nem csügged el.
Az állandóság segít, hogy a ciklusok látszólagos változásai ellenére is tartósak legyenek gondolataink (és ezért az érzelmeink és a tetteink is). Az állandóság a kitartó mozgás tengelye.
Delia S. Guzmán

amikor legszivesebben feladnád

http://www.youtube.com/watch?v=Q4f_UNMNONA